A fa, a kő mellett az egyik legősibb építőanyag, napjainkban is a legfontosabbak egyike. Hazánk fában szegény ország, az összterület kb. 20%-át borítja erdő. Az erdőgazdaság fajtánkénti fakitermelése építőipari szempontból kedvezőtlen, mert a kitermelt fenyőfélék aránya alacsony. A feldolgozásra kerülő fának kb. a 90%-a így nem alkalmas építőipari felhasználásra, ezért az építőfa nagy része külföldről érkezik.
A fenyőfélék hazai felhasználása során törekedni kell arra, hogy a szerkezetépítési technológiák faanyag igénye minél kisebb legyen. A hagyományos magas tetős épületeket csak fa tetőszerkezettel lehet elkészíteni. Itt a fatakarékosságot a fafödémtől való teljes elkülönülés jelenti, hiszen az épületek ma már nem így készülnek. A nagy táblás zsaluzati rendszerek is hozzásegítenek ahhoz, hogy a beton és vasbeton szerkezetek előállítása minél kevesebb faanyagot igényeljen.
A fatakarékosságot segíti elő az, hogy lehetőség van a fa nemesítésére is. A fahulladékok feldolgozásával forgalomba kerültek a különböző faforgács- és enyvezett rétegelt lemezek. Ezeket általában a bútor- és az asztalosipar használja.
A méretezett ragasztott, illetve szeglemezes fatartók megjelenésével lehetőség nyílt a nagy nyílások lefedésére alkalmas fa tartószerkezetek elkészítésére.
Az építőfa fogalomkörébe tartozik az a fatermék, amelyet a gyökereitől, ágaitól, és kérgétől megtisztított fából állítanak elő, erdőgazdasági és faipari, valamint fűrészipari módszerekkel. Ide sorolhatók még a fa nemesítése során előállításra kerülő fatermékek is.
A fa rugalmas, könnyen megmunkálható, szilárd, aránylag könnyű és jó hőszigetelő anyag. Hátránya, hogy gombásodással szemben kevésbé ellenálló, gyúlékony. Hátrányos tulajdonsága a nedvszívó képessége is, aminek következtében a fa erős térfogatváltozást és szilárdságcsökkenést szenved.
Az építőfával foglalkozó ismeretanyaghoz tartoznak a favédelmi eljárások is, amelyek segítségével a fából készült szerkezetek élettartalmát meg lehet növelni.